
2012. szeptember 12., szerda
A hiány

"Ismered azt az érzést, mikor lefekszel, szeretnél aludni, nagyon szeretnél, de az álom sehogy sem jön, a gondolatok kavarognak a fejedben, valami feszültség szorítja össze a gyomrod, egyre idegesebbé válsz, mert minél jobban szeretnél elaludni, annál erősebbé válik a tudat, hogy nem fog menni, csak kínlódás lesz az éjszaka? Fel kellene kelni, csinálni valamit, elfoglalni magad, de valójában tisztában vagy azzal, hogy nem tudná lekötni a figyelmedet semmi, hiába próbálnál meg mondjuk olvasni valamit, a legérdekfeszítőbb regény mondatai is összefolynának a szemeid előtt, mert ott van benned valami, ami minden érzésedet, gondolatodat uralja, rádtelepszik, föl s alá járkál a tudatodban, és minden mást elnyom, ural téged, irányít, hatalmában tart. Ismered ezt az érzést? Mikor csak fekszel az ágyadban, karjaid összekulcsolva a tarkódon, bámulod a plafont, a sötétségben szellemszerű képek vetülnek a retinádra, csönd van, hideg, érzéketlen csönd, nem hallasz semmi mást, csak a saját sóhajaidat, lélegzetedet, ami a időnként megmagyarázhatatlan zihálásba csap át, magad sem tudod mi lehet veled, dühössé válsz magadra, utálod ezt a helyzetet, legszívesebben felkiáltanál, felpattannál, és nekiindulnál a nagyvilágnak, mindegy hova, mindegy, csak menni, el innen, rohanni valahová a távolba, bele az éjszakába, menni, menni, menni. Aztán mégiscsak ott maradsz az ágyadban, erőnek erejével megpróbálsz valami kellemes képet felidézni az agyadban, rá akarod kényszeríteni magad, hogy azt a valamit, ami üvölt benned, azt elűzd, de nem megy, minduntalan visszatér. Csak forgolódsz, egyik oldaladról a másikra, gyűrögeted a párnád, érzed, hogy remeg a kezed, a nyugtalanság önmagát gerjeszti tovább, neked pedig sírni támad kedved, talán egy jó kiadós zokogás kitisztítaná belőled ezt az őrjítő érzést, mely kikészít, felzaklat, tönkretesz. Hiába tudod, hogy meleg van, nyakig be vagy takarózva, mégis fázol, de belülről fázol, valami jeges félelem tölt el, megijedsz önmagadtól, rettegni kezdesz a saját érzéseidtől, és szűkölve könyörögsz magadnak, hogy aludj el már végre. Persze minderre semmi esély, tudod jól, minél jobban akarod, annál távolabb kerülsz tőle. Ismered ezt az érzést? Megpróbálsz mély lélegzeteket venni, kitisztítani a tudatod, eszedbe jut miket hallottál, miket olvastál a relaxációról, mindent megpróbálsz, aztán kínosan kiröhögöd magad: neked még ez sem megy. Analízisbe kezdesz, megpróbálod logikusan végiggondolni, miért is van ez így, mi az, ami történik. Holott lelked mélyén tökéletesen tisztában vagy mindennel, úgy teszel, mintha az igazi ok nem is létezne, keresel valamit, amire ráfoghatod a kínlódásod, amire rázúdíthatod az összes felgyülemlett dühödet. De nincs bűnbak. Nincs. Hiába keresel. Egyre világosabban feltör belőled, az, amit minden erőddel megpróbáltál elnyomni, lemondóan sóhajtasz, és beletörődsz, hogy az igazság felszínre törjön, szétrombolja az önmagadnak építgetett hazugságfalakat, melyek a valóságot voltak hivatottak elfedni. Már minden mindegy alapon beismered magadnak, hogy mi az, ami rabságba ejtette tudatod, ami elborította a lelked. Ismered azt az érzést, mikor rájössz, hogy valaki, vagy valami iszonyúan hiányzik, és nem teljes az életed, mert nem kaphatod meg azt, amire úgy istenigazában vágysz, nem kaphatod meg azt, amitől boldog lehetnél, kis morzsákra futja csak, de ez nem elég, mert a vágy szélviharként tombol benned? Utálod ezt a kicseszett világot, amiért ilyen sorsot juttatod osztályrészül neked, káromlod magadban Istent, s ezért bűntudatod van, mert tudod, ennyit sem érdemelsz, amennyit kaptál, mégis többre vágysz, valami olyasvalamire, ami távol van, elérhetetlen. Elkeseredsz, nem bírnál tükörbe nézni most, mert elborít a szégyen, utálod magad, mert belédhasít, hogy az egész eddigi életed egy pontosan felépített, művészien kimunkált rohadt nagy önámítás. Egy könnycsepp elindul a szemedből, lepereg az arcodon, s mikor megérzed sós ízét, a rettegés olyannyira elborít, hogy nem bírod tovább, felpattansz, kiugrasz ágyadból, szitkozódva elkezded róni a végeláthatatlan köröket a szobádban, csak mégy, közben törni zúzni szeretnél, nekimenni ennek az átkozott szar világnak, megküzdeni vele, harcolni. De nincs esélyed. Tulajdonképpen semmid nincs.
Csak a fájdalom, és a hiány. A hiány.
Az fáj."
Címkék:
Csáky Lajos festménye,
Robesque
2012. szeptember 9., vasárnap
Üzenet

Mivel az olvasásnak volt most az évada, – jusson az eszetekbe Závada, – Esterházy Péter és Tandori Dezső, – meg a többi potyaleső, – de mindannyiunknak sok örömet szerző – kortárs magyar szerző. – Hiszen írók nélkül az olvasás bajos – (eszembe jut még Parti Nagy Lajos), – ha ők nem volnának, az olvasók, komálnák, nem komálnák, – kénytelenek volnának olvasni a Románát, – meg a többi rissz-rossz szerelmes füzetet, – ebből az apropóból szól most az üzenet.
De mielőtt még kivenném a szót a számból, – fölteszem a kérdést a jámbor – olvasónak esdvén – itt a költészet és a próza közti mezsgyén, – ami ugyebár a rímes próza, más néven makáma – (mintha az ember aranyat kakálna, – és ami másfelől, mint közismert, nem könnyű dolog, – hiszen olyan, mint repülni gyalog), – szóval fölmerül a kérdés, – hogy az olvasó olvas-e és mikor és hogyan és mért, és – ha ugyan olvas, akkor is mit, – Garaczi Lacit vagy Eörsi Pistit, – és honnan tudja, hogy mit érdemes – olvasni a nyájas, szíves, érdemes – olvasó? – Mit olvasson, ha ő egy kistesó, – ha vénül, – ha szerelmes és a rét gyepén ül, – vagy ha kamaszodik, és tucatszám nőne ki – az arcán őneki – a sok mitesszer meg a csúf kis pattanások? – Ebben a kérdésben adnék szaktanácsot.
Üzenem hát, hogy ki-ki olvasson illőt az alkatához, – ha egyszer úgy határoz, – hogy könyvet kíván a kezébe venni. – Röviden ennyi.
Magyarul: akinek a szíve kőkemény, – annak nem való a költemény, – aki durván harsog, és bömbölve herseg, – az ne olvasson verset, – olvasson inkább prózát, – ha meg akarja őrizni a komoly ember pózát, – sorakozzanak a polcán a vaskos regények – szegénynek, – amíg a szem ellát, – vagy olvasson novellát.
Ezen belül, aki nem ragad bele a sárba itt alant, – akinél jelentkezik a kaland, – mint hiány, – aki a lelke mélyén indián, – és aki szerint az anyjukat – azoknak, akiknek fáj a vadnyugat, – az jobban teszi, ha Coopert és Karl Mayt – meg más hasonló regényeket fal majd. – Aki Prousttól – prüszköl, – és irtózik Joyce-tól, – annak gondolom, jobban fekszik Tolsztoj, – viszont akinek az olvasás csak afféle ebéd utáni ejtőzés, – az olvasson Rejtőt, és – ha még nem olvasta a Svejket – (ami elég sokat sejtet), – akkor ajánlom neki Hasekot, – ne sokat – habozzon, – lapozzon – bele, – de ha elégedetlen vele, – és ha nem jön be neki Wodehouse, – mert amilyet ő ír, olyat tud száz, – leküzdeni a lélek undorát – olvasson egy kis Kunderát.
De ne olvassatok ti prózát, – mimózák! – És ne olvassatok prózát, ti kábák, – akiknek a lábát – az élet – kemény bakancsa nyomja, mert szűk a méret, – és fölsértik apró kavicsok; – olvassatok ti Babitsot!
Hiszen azok az ászok, akik a lírát – írják, – és akinek alkotóterülete a próza, – az a tehetségét nyilvánvalóan elaprózza, – szóval sok-sok verseskönyvet vegyetek, – húzzák le a súlyos verseskötetek – a kabátzsebeket, retikülöket, tasókat, – ezt üzenem a nyájas olvasóknak.
Forrás: erdély.ma - Kultúra
Címkék:
Csáki Lajos festménye,
Varró Dániel
Az Apple-vezér megrendítő üzenete a fiatalokhoz
Szerencsés vagyok, mert már korán megtaláltam, azt, amit szeretek. Wozzal együtt szüleim garázsában kezdtük az Apple-t, amikor még csak húszéves voltam. Keményen dolgoztunk, és tíz évvel később egy kétmilliárdos, négyezer alkalmazottat foglalkoztató vállalat lettünk. Harmincéves voltam, amikor kibocsátottuk legjobb termékünket, a Macintosht. Aztán hirtelen elbocsátottak. Hogyan rúghatnak ki onnan, amit te alapítottál? Ahogy az Apple nőtt, felvettünk egy tehetségesnek tartott vezetőt azzal a céllal, hogy együtt eligazgatjuk a céget. Az első időkben minden jól ment, azután komoly összetűzéseink lettek a jövő irányvonaláról. Az igazgatótanács mellé állt, engem kirúgtak. Harmincéves voltam, és ami addigi felnőtt életemet jelentette, hirtelen eltűnt. Lesújtó volt.
Hónapokig nem tudtam, mit kezdjek magammal. Úgy éreztem, cserbenhagytam az előző vállalkozó nemzedéket. Átadták nekem a stafétabotot, én pedig elejtettem. Már arra is gondoltam, hogy otthagyom a Szilícium-völgyet. De valami lassan tisztázódott bennem, még mindig szeretem, amit csinálok. Elhatároztam, hogy mindent újra kezdek.
Akkoriban nem úgy láttam, de ma már igen, hogy az Apple-ből való kirúgás a legjobb dolog volt, ami valaha történt velem. A siker terhét felváltotta a kezdés könnyedsége. Felszabadultnak éreztem magam, és életem legtermékenyebb alkotói korszakába léptem.
A következő öt évben megalapítottam a NeXT nevű vállalatot, a Pixar nevű másik céget, és találkoztam egy csodálatos nővel, aki később a feleségem lett. A Pixarral elkészítettük az első komputertervezte animációs filmet, a Toy Storyt. Egy különös fordulat után a NeXT-et megvásárolta az Apple.
Biztos vagyok abban, hogy mindez nem történt volna meg, ha nem bocsátanak el az Apple-től. Szörnyű keserű pirula volt, de a betegnek kell az orvosság. Az élet néha letaglóz, de soha nem szabad feladni hitünket. Meg kell találnotok azt, amit szerettek a munkában. Munkátok életetek jelentős része, csak akkor lehettek elégedettek, ha hisztek abban, hogy nagyszerűen dolgoztok.
2012. szeptember 4., kedd
JÁTÉK
"Az emberek játszanak a szavakkal. Úgy éppen, mint a gyermekek a játékkockákkal. Csakhogy a szavak veszedelmesebbek, mint a játékkockák. Nem lehet összeszedni őket, és elrakni a ládába, ha rosszul sikerült a játék. A szavak örökre ott maradnak, ahová az első pillanatok hangulatában helyeztük őket. Láthatatlanok és megfoghatatlanok, és ezért nem lehet kijavítani a hibát, amit elkövettünk velük. Az emberek hihetetlenül könnyelműen játszanak a szavakkal."
Címkék:
Wass Albert
2012. szeptember 1., szombat
Szeptember elején

A hosszú, néma mozdulatlan ősz
Aranyköpenybe fekszik nyári, dús
játékai közt, megvert Dárius,
és nem reméli már, hogy újra győz.
Aranyköpenybe fekszik nyári, dús
játékai közt, megvert Dárius,
és nem reméli már, hogy újra győz.
Köröskörül bíbor gyümölcse ég,
s nem várja, hogy kedvét töltse még,
a csönd, a szél, a fázó-zöldes ég
fülébe súg, elég volt már, elég,
s ő bólogat, mert tudja-tudja rég,
hogy ez az élet, a kezdet a vég.
s nem várja, hogy kedvét töltse még,
a csönd, a szél, a fázó-zöldes ég
fülébe súg, elég volt már, elég,
s ő bólogat, mert tudja-tudja rég,
hogy ez az élet, a kezdet a vég.
Nekem se fáj, hogy mindent, ami szép,
el kell veszítenem. A bölcsesség
nehéz aranymezébe öltözöm,
s minden szavam mosolygás és közöny.
el kell veszítenem. A bölcsesség
nehéz aranymezébe öltözöm,
s minden szavam mosolygás és közöny.
Címkék:
Kosztolányi Dezső
2012. augusztus 24., péntek
Emlékezés
"Emlékezz mindenre, aminek örültél, ami jó volt, emlékezz arra, amit érted tettek, a nehéz órákra, amelyek szerencsésen elmúltak, és azokra, akik segítettek abban, hogy elmúljanak. Emlékezz arra, hogy segíteni kell azokon, akik rászorulnak. Emlékezz arra, hogy önzetlen légy, fáradhatatlan, becsületes, igazmondó és önfeláldozó. Felejtsd el, ha félsz! Felejtsd el, ha gonosz indulataid vannak! Emlékezz arra, hogy mi a jó, és sose felejtsd el, hogy csak jót szabad tenned, ártanod soha."
Címkék:
Szabó Magda
2012. augusztus 14., kedd
Nyári hangulat
Felvágom a reggelt sa porcelánra ejtem,
Egy szelet neked, s nekem.
Morzsáit a kertben könnyen, elevenen
a nyár hangja röppenti szét.
Kis teát kortyolva
a napfényt elmajszolva
szemem a tájon pihen.
Frissen ébredezve áfonyám
és mézem citromos kelyhembe
cseppentem el.
Tésztafoszlányokkal elkevert
illatok napfényt csavarnak
reggeli kétszersültemre.
Minden szelet élmény,
s mozdulatlan karéj
tányéromon egy eltűnt
reggelemen mereng.
Címkék:
Fahssi B. Soraya
2012. augusztus 13., hétfő
A dolgok értéke

Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy rongybábu vagyok csupán, és egy darabka élettel ajándékozna meg, lehet, hogy nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de biztosan megfontolnék mindent, amit kimondok. A dolgok értékét nem abban látnám, amit érnek, hanem abban, amit jelentenek. Keveset aludnék, többet álmodnék: megértettem, hogy ha csak egy percre is lehunyjuk szemünket, hatvan másodpercnyi fényt veszítünk el örökre.
Címkék:
Gabriel García Márquez
2012. augusztus 11., szombat
Augusztusi hullócsillagok

„Egyszer egy filozófus azt kérdezte tőlem: “azért vagyunk emberek, mert a csillagokat bámuljuk, vagy azért bámuljuk a csillagokat, mert emberek vagyunk? Vajon a csillagok visszanéznek ránk?”- hangzik a költői kérdés a Csillagpor című film bevezetőjében. A felhőtlen nyári éjszakákon felbukkanó hullócsillagot mindenki csodálattal figyeli: amint szikrázva végigszánt a horizonton, megszűnik körülöttünk a világ, sétáljunk bár magányosan, barátokkal, vagy andalogjunk szerelmünkkel kézenfogva, egyszerre szakad fel belőlünk a kiáltás a szemet kápráztató jelenség láttán: „Kívánjunk valamit..!”
Augusztus 12 -én lesz látható a legtöbb hullócsillag. A Perseida meteorraj a törmelékfelhő Földdel való találkozásakor jelentkezik, amikor az apró porszemek bolygónk légkörébe csapódnak. A fogyó Hold némileg akadályozza a megfigyeléseket, azonban mindenképpen érdemes az előző, illetve következő 1-2 éjszakán is kémlelni az eget, hiszen a raj akár 100 meteort is adhat óránként, illetve szinte egész augusztusban jó esély van Perseida-meteorok megfigyelésére.
Álom és valóság
A hullócsillag csodája csupán néhány pillanatig tart, ragyogása mégis az égboltra szegezi az emberi tekinteteket. Kislányként mindig félelemmel vegyes izgalommal néztem fel az augusztusi, sötét égboltra nagyszüleim falusi udvarán, és sosem mertem egyedül maradni a csillagokkal teleszórt végtelen tetővel a fejem fölött, mert tartottam a váratlanul fejemre potyogó csillagoktól. Akkoriban még nem sejtettem, hogy a fejem fölött cikázó, mesebelinek tűnő pöttyök valójában a világűrből érkező törmelékek, melyek a föld légkörébe érve egyszerűen elégnek.
Nehezen tudtam volna e földöntúli tüneményt egyszerű űrbéli szeméttel azonosítani, inkább tündérnek vagy égi jelnek képzeltem, mely feljogosít legmerészebb álmaim beteljesítésére, ha láttán kívánok valamit. Nem mintha így felnőttként kevésbé hinnék a kívánság-mítoszban, mégis gyarapodtak csillagászati ismereteim: már tudom, hogy az űrtörmelék neve meteor, a „csapatot” pedig, melynek kíséretében augusztus közepén évről évre a Föld közelébe érkezik, Perseidáknak hívják.
Hiedelmek, babonák
Hullócsillag röptét elkapni mindig szívdobogtató pillanat, egy csöppet mintha kiszakadnánk e világi létünkből: amint fénye végigszánt a horizonton, megérint a végtelenség érzése, hogy létezik valami nálunk sokkal hatalmasabb Erő, ami távolról idevarázsolja azt a futó lidércfényt.
Ebben hittek őseink is, amikor először kutatták az ég titkait, és figyeltek fel az ég eme rejtélyes vándoraira. Akárcsak a gyerekek, ők is földöntúli erőket tulajdonítottak a hullócsillagoknak, általában a túlvilággal hozták kapcsolatba őket. A török-iszlám hiedelemvilágban a hullócsillag minden esetben 40 napon belül bekövetkező halálesetre utal. Ám hogy még izgalmasabb legyen a jövendölés, nem volt mindegy náluk a hullócsillag erőssége sem: míg a nagyobb fény szerencsés, jószívű ember, addig a gyenge, pislákoló fény gyenge akaratú személy halálát jósolja. Hullócsillag jelezheti nagy reménységű ember vagy világrengető esemény bekövetkeztét is, ahogy a keresztény kultúrkörben Krisztus születésének karácsonyi jelképe is hullócsillag. A születés-halál motívuma ugyanúgy megtalálható a pogány mítoszokban is, ahol az emberek sorsáért felelős párka, Werpeja, minden ember életének fonalát egy csillaghoz köti, mely zsineg, ha elszakad, az ember halálával magával rántja csillagát is, ezt látjuk mi égi színpadon. A magyar népi hagyományban nemcsak halálesetet jósol a csillaghullás, hanem fiatal lányok ártatlanságának elvesztését, ahogy ezt érzékletesen Arany János is megírta Tengerihántás című balladájában:
Hova jár, mint kósza lélek,
Ha alusznak más cselédek
Soha mennyi csillag hull ma..!
Öröm és bánat
Skandináv hitregék tréfásan az isteni rend elől megszökő, égen kóborló csillagocskának tartják a hullócsillagot, és ez szolgálhatott alapul későbbi emberi alakot öltő hullócsillag-történeteknek. Egyik nagy sikerű alkotás Matthew Vaughn már fentebb említett Csillagpor című filmje, melyben Claire Danes alakítja az ezüstruhás, égből pottyant csillaglányt, aki belekóstol az emberi élet örömébe-bánatába.
Valahogy így képzeltem én is réges-rég a hullócsillagot, amikor a verandalépcsőn ültem kitekert nyakkal, és lajstromba vettem a kívánságaimat még az égi tünemény megpillantása előtt. Ugyanis a közismert babona szerint, ha hullócsillagot látunk, gyorsan kívánni kell valamit, de kívánságunk titkát a beteljesedésig meg kell őrizni. A legjobb, ha egy csillagfényű, augusztusi este erejéig elfeledkezünk a napi gondokról, és a nagyváros zaját hátrahagyva kifekszünk a szabadba csillaglesre. Nincs pihentetőbb, mint néhány órára elmerülni álmainkban és átgondolni mindazt, amit igazán szeretnénk. A Csillagpor főhőse, Tristan útra kel, hogy elhozza szerelmének a hullócsillagot. Nekünk talán nem is kell idáig menni: elég, ha tudjuk, mit kívánjunk, ha a csillag elcikázik a szemünk előtt. Nemcsak a fénye repít távoli, ismeretlen világokba, de szívünk vágyát is közelebb hozhatja.
2012. július 31., kedd

NEMES NAGY ÁGNES: A formátlan
A formátlan, a véghetetlen.
Belepusztulok, míg mondatomat
a végtelenből elrekesztem.
Homokkal egy vödörnyi óceánt
kerítek el a semmi ellen.
Ez a viszonylagos öröklét
ép ésszel elviselhetetlen.
A formátlan, a véghetetlen.
Belepusztulok, míg mondatomat
a végtelenből elrekesztem.
Homokkal egy vödörnyi óceánt
kerítek el a semmi ellen.
Ez a viszonylagos öröklét
ép ésszel elviselhetetlen.
Címkék:
Nemes Nagy Ágnes
2012. július 16., hétfő
CARPE DIEM !

Egy porszem világot jelent,
S egy szál vadvirág az eget,
Fogd föl tenyeredben a végtelent,
S egy percben élj évezredet.
S egy szál vadvirág az eget,
Fogd föl tenyeredben a végtelent,
S egy percben élj évezredet.
Címkék:
William Blake
2012. június 12., kedd
Őseink pontosan tudták, hogyan építkezzenek. A magyar térrendezés csodálatosan következetes és egységes rendszert alkot, amely évezredeken keresztül "bevált" a magyarság körében. Ha valaki más nép hagyományrendszerét kezdi alkalmazni, annak meg kell ismernie teljes mélységében ahhoz, hogy valóban működjön.Az ősmagyarok legfontosabb, szent égtája a kelet volt, színe a fehér, állata a ló. A feng shuit hirdető kínaiaknál a kelet csak a második legfontosabb irány, színük a zöld, állatuk a sárkány. A fehér szín a kínaiaknál a nyugati irányt jelöli, a ló pedig a dél állata. Amennyiben tehát egy magyar térben a fehér színt a nyugati oldal erejének megerősítésére akarja használni valaki, azzal káoszt okoz, mert nálunk évezredek óta a fehér keleti erőt jelöl. Nem beszélve a sárkányról, mely negatív alakja a magyar népmeséknek.
Az égtájaknak minden népnél fontos szerepük, jelentőségük van.
A magyar elnevezések sok mindent elárulnak:
KELET - az ébredést, a megújulást, a feltámadást, jelenti. Keletkezik igénk szintén valami új létrejöttét, megteremtődését mutatja.
DÉL - az éltető energia, feltöltő erő
NYUGAT - a megnyugvásra, pihenésre utal. Energiája összehúz, összetart, körülölel, biztonságot ad.
ÉSZAK - az éjszakával, a sötétséggel, mozdulatlansággal kapcsolatos.
A legtöbb régi kultúrában a ház a Világegyetem kicsinyített mása volt,amelyet az adott hitrendszernek megfelelően tájoltak.
A magyar parasztház formája általában egy hosszú téglalap volt, amely a rövidebbik végével az utcafrontra nézett, és az utcafront felé a tetőt egy ágasfa tartotta. Ezt az ágasfát Boldogasszony fájának nevezték, és a házat, amikor lehetett, keletre tájolták. (A Boldogasszony a magyar hitvilágban az Istenanya, kit a népmesék Tündér Ilonaként őriztek meg, így ez az ágasfa más néven Tündér Ilona fája. A házat hosszában mestergerenda osztja, amelynek faragása a Tejutat jelképezi. A Tejút a népi csillagászat nyelvén Tündérek útja vagy Hadak útja, Lelkek útja, a végénél fekvő Szíriusz csillag pedig a Tündérfő.
Ha a ház szerkezetét lefordítjuk a csillagok nyelvére, akkor a mestergerenda jelképezi a Tejutat, a Mestergerenda végénél lévő Boldogasszonyfája pedig nem más, mint a Tündérfő csillag, vagy az Istenanya lakhelye (ez a Szíriusz, amely évente egyszer, július 23-án együtt kel a Nappal, vagyis ilyenkor "Napba öltözik".) Őseink ezt a csillagtérképet emlékeztetőként beépítették a házaikba, elmondták a meséikben, ráhímezték a ruháikra, abroszaikra, ágyneműjükre.
Címkék:
hagyomány
2012. február 27., hétfő

Az evolúció felőlem elmehet a pokolba. Hatalmas tévedés vagyunk. Egyetlen évszázadnyi közlekedési őrjöngéssel halálos sebet ejtettünk ezen a kedves, életadó bolygón - az egyetlenen az egész Tejúton. A kormány hadat visel a drogok ellen, nem igaz? Akkor menjen neki a kőolajnak is. Beszéljen arról, milyen káros a kőolaj bódulata! Ez aztán a káros bódulat! Ha tankolunk egy keveset az autónkba, akár száz mérföldet is megtehetünk óránként, elüthetjük a szomszéd kutyáját, és cafatokra téphetjük a légkört. Hé, amíg nem lehetünk mások, mint Homo sapiensek, addig mit ugrálunk? Francba az egész szarsággal. Van valakinek egy atombombája? Kinek nincs manapság atombombája?
Címkék:
Kurt Vonnegut
2012. február 12., vasárnap
Megtörtént dolgokat semmi esetre sem lehet letagadni. Ezeket ki lehet nyomozni, kínzással ki lehet csikarni az emberből. De ha a cél nem az életben maradás, hanem hogy ember maradj, végül is mit számít az ilyesmi? Az érzéseidet nem változtathatják meg. Hiszen magad sem tudod megváltoztatni őket, még ha akarnád is. A legapróbb részletekig felfedhetnek mindent, amit tettél, mondtál vagy gondoltál; a szíved belseje azonban, amelynek működése még önmagad számára is rejtély, bevehetetlen.
Címkék:
George Orwell
2011. szeptember 16., péntek
Címkék:
Fodor Ákos
2011. szeptember 8., csütörtök
Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot
…………………………….
…………………………….
s én megkerültem érte a világot
…………………………….
…………………………….
Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erõ, lábraállni, bennem.
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erõ, lábraállni, bennem.
Ugy segitett, hogy nem segithetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.
Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hûség van jelen
az üres ûrben tántorgó világon.
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hûség van jelen
az üres ûrben tántorgó világon.
(1937. október)
Címkék:
József Attila
2011. július 22., péntek
JÓZSEF ATTILA : SZÓLT AZ EMBER
Szólt az ember
Volt az ember. Járt, megállt, szétnézett,
Aztán azt mondta: Körtefa vagyok.
S gyökere lett a föld, dereka a magasság,
Lombja az ég
És körtét ettek a bogarak,
A madarak, az éhes csillagok.
Akkor tovább ment. Járt, megállt, szétnézett,
Aztán azt mondta: Szén és vas vagyok.
És csörömpölő acélműhelyekben
Tűzre dobta a nagy hegyeket,
Hogy a halállal és az új időkkel
Száguldják meg a versenyt dübörögve
Szédítő, karcsú expresszvonatok.
Szólt az ember, szólt, megállt és elment
S csak azt nem mondta, hogy ember vagyok.
Szólt az ember
Volt az ember. Járt, megállt, szétnézett,
Aztán azt mondta: Körtefa vagyok.
S gyökere lett a föld, dereka a magasság,
Lombja az ég
És körtét ettek a bogarak,
A madarak, az éhes csillagok.
Akkor tovább ment. Járt, megállt, szétnézett,
Aztán azt mondta: Szén és vas vagyok.
És csörömpölő acélműhelyekben
Tűzre dobta a nagy hegyeket,
Hogy a halállal és az új időkkel
Száguldják meg a versenyt dübörögve
Szédítő, karcsú expresszvonatok.
Szólt az ember, szólt, megállt és elment
S csak azt nem mondta, hogy ember vagyok.
1924. júl. 17.
Címkék:
József Attila
2011. július 13., szerda
Lángszárnyakon röpül felénk a nyár,
az éj meleg s már perzselő a reggel,
bolygunk az éjbe álmodó szemekkel,
s ritkán találunk hűvös árnyra már.
az éj meleg s már perzselő a reggel,
bolygunk az éjbe álmodó szemekkel,
s ritkán találunk hűvös árnyra már.
Az ég fakó, az éjjel is rövid,
alig bujik el a nap egy bokorba,
aztán ragyogva, új erőbe forrva
kiszáll s az égre lánguszályt röpít.
alig bujik el a nap egy bokorba,
aztán ragyogva, új erőbe forrva
kiszáll s az égre lánguszályt röpít.
A róna várja a hűsfényü holdat,
leng a kalász, vérszínü rózsa lángol,
leszáll a boldogság a másvilágból.
leng a kalász, vérszínü rózsa lángol,
leszáll a boldogság a másvilágból.
A néma csillagok reánk hajolnak,
és álmodó, fáradt fejünk körül
szines, aranyló lepkeraj röpül.
Címkék:
Kosztolányi Dezső
2011. július 11., hétfő
Te vagy a holdfény
Amikor nyulak futnak a mezőn
És én egy megkeményedett
Medvebőr a heverőn
Minden álmom koromból van
Nagyot dobban a szivem
Te vagy a szebbik nem
És én a rondább igen
Te vagy a zászló
Amibe belekapaszkodik a szél
És én egy lukas léggömb
A sztratoszféra peremén
Bekötött szemmel kergetőzünk
S hiszünk abban amiben
Te vagy a szebbik nem
És én a rondább igen
Lukat üt a golyó
Halad egyenesen a szívre gyúrva
Mint a te szemed Cupido
Küldönceként eszi magát a húsba
Te vagy az a receptor
Amin az álmok zuhannak át
És én egy megkent rendőr
Aki védni kész az igazát
Profilból már ismerős vagy
De szemből szinte idegen
Te vagy a szebbik nem
És én a rondább igen
Amikor nyulak futnak a mezőn
És én egy megkeményedett
Medvebőr a heverőn
Minden álmom koromból van
Nagyot dobban a szivem
Te vagy a szebbik nem
És én a rondább igen
Te vagy a zászló
Amibe belekapaszkodik a szél
És én egy lukas léggömb
A sztratoszféra peremén
Bekötött szemmel kergetőzünk
S hiszünk abban amiben
Te vagy a szebbik nem
És én a rondább igen
Lukat üt a golyó
Halad egyenesen a szívre gyúrva
Mint a te szemed Cupido
Küldönceként eszi magát a húsba
Te vagy az a receptor
Amin az álmok zuhannak át
És én egy megkent rendőr
Aki védni kész az igazát
Profilból már ismerős vagy
De szemből szinte idegen
Te vagy a szebbik nem
És én a rondább igen
Címkék:
Quimby
2011. július 4., hétfő
Címkék:
Zelk Zoltán
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


























