Chomsky tízparancsolata

Lássuk tehát, hogyan próbálja a hatalom maga alá gyűrni (az egyénen keresztül) a társadalmat. Az alábbiak nem szó szerinti idézetek, hanem Chomsky egy-egy tételének kicsit zanzásított verziói.

1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.

2.) A nép úgy kell tekintsen politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nemlétező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.

3.) A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a „fehér” propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a „szürkét” (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a „feketét” (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezek karöltve azon kell munkálkodjanak, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentsék a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.

4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek, akik ezt az érvet („majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk”) évszázadokon keresztül hajlandó benyelni és elfogadni.

5.) Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetők egyszerűen kell megfogalmazzák az üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naív lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.

6.) Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.

7.) Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.     

8.) A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.  

9.) A nyájszellem erősítése prioritás! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség-érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.   

10.) Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Ezt elérendő belső (és titkos) nyilvántartásokat kell felfektetni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani. Megfoghatatlan, érzelmi töltetű, nagy és közös célokat kell kitűzni, amelyek alkalmasak arra, hogy lelkesítsék a tömegeket. Ha nyilvánosságra kerülnek, ezeket a törekvéseinket határozottan (ha kell: erőszakosan) tagadni és cáfolni kell.

SZÁZ ÉV MAGÁNY

"Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért, aki én vagyok melletted."

Macondo, egy képzeletbeli, szinte meseszerű városka az őserdők mélyén - ez a Száz év magány színhelye, ahol a Buendiák évszázados történetét figyelemmel kísérhetjük. Az "ősszülők" és hat generáció küzdelme az emberi létért, harca a magány és a sivár, céltalan élet ellen - ez a regény cselekménye. Meseszerű, szinte mondába illő elemek sora népesíti be a család életét, a hagyományok születésének és megszűnésének lehet tanúja az olvasó. A városka felvirágzik, majd elpusztul, de a Buendiák sorsa lényegében változatlan, gazdagon vagy a nyomorral küzdve egyaránt a társtalanság, az egyhangúság ellen lázadnak, melyből a család minden tagja csak egy kivezető utat talál, a szerelem, a szenvedély megváltó lehetőségét. Az Aurelianok és José Arcadiók generációját mindig az asszonyok irányítják, ők teszik az életet emberivé és céltudatossá. Különösen maradandó emléke marad az olvasónak az "ősanya", Ursula alakja, aki egy évszázadon át igyekszik fenntartani a család békéjét és rendjét, aki magatehetetlenül és vakon is neveli a Buendiák különféle fogantatású utódait. Az eposzként hömpölygő mesében kipusztulnak ugyan a Buendiák, kihal a család, de megtalálja az utolsó Aureliano az emberi életet, az értelmes, tudatos élet elemeit, amelyben "az olyan nemzetségnek, amely száz év magányra van ítélve, nem adatik meg még egy esély a világon."

Ezt is elviszem magammal...

 viszem a régen
 kihízott nacim
 viszem a kelet-német
 származású macim
 ezernyi véglet
 közül a köztest
 viszem a Csokonai
 Vitéz Mihály Összest
 ott lesz az ágyam
 ahova fekszem
 elviszem alvókának
 egy-két régi ex-em
 viszem a barnát
 viszem a szőkét
 viszem a felhalmozott
 kapcsolati tőkét
 
 

 viszem a tutit
 viszem a gagyit
 viszem az otthonkában
 utcára tett nagyit
 megannyi némán
 átbliccelt évet
 elviszem magammal a
 szentendrei HÉV-et
 viszem a Marcsit
 viszem a Karcsit
 elviszem Kenesétől
 Keszthelyig a Balcsit
 kicsit a nyarat
 kicsit a telet
 viszem a mindörökké-Moszkva-
 Moszkva teret
 
 
 
 apuka titkát
 anyuka aranyát
 elviszem magammal a
 Bácskát meg a Baranyát
 viszem a bölcsit
 viszem a temetőt
 viszem a csokoládé-
 barna bőrű szeretőm
 viszek egy búval
 bevetett földet
 viszem a pirosat a
 fehéret a zöldet
 elviszem ezt is
 elviszem azt is
 viszem a jófiút de
 elviszem a faszt is
 
 
 
 viszem a bankot
 viszem a pálmát
 elviszem minden igaz
 magyar ember álmát
 viszek egy csontig
 lelakott testet
 viszont az nem kérdés hogy
 Buda helyett: Pestet
 viszek egy szívet
 viszek egy májat
 viszek egy kívül-belül
 lakhatatlan tájat
 naná hogy úgy van
 ahogy azt sejted:
 viszek egy lassú burján-
 zásnak indult sejtet
 
 
 
 viszek egy csúnyán
 beszopott mesét
 viszem a legesleges-
 legutolsó esélyt
 ki tudja, lesz-e
 búcsúzni időm
 viszem a Duna-parton
 levetetett cipőm
 mit bánom úgyis
 elviszem lazán
 elviszem gond nélkül a
 hátamon a hazám
 aki ma büntet
 az holnap lövet
 viszek egy mindig vissza-
 visszahulló
 követ...

Aranynapok

Ha csak néhány napra, vagy órára, van úgy, hogy egy hétre, sőt még tovább, de minden esztendőben visszatér az idő, amit szeretnék úgy hívni, hogy: az aranynapok. A fold a nyárvégi esőktől újra nedves és puha. A levelekről a víz a port lemosta, s a lomb újra zöld. A hajnalok frissek, de a nap még meleg. S a hegyeken alkonyatkor langyos a nyugati szél. Aranynapoknak ezt az időt azért neveztem el, mert a szeptember színe az arany. A levegőben apró ragyogó szemecskék tündökölnek, és ha az ember a hegytetőről a síkságra néz, úgy látja, hogy a tájat fénylő aranypor vonja be. A ragyogó ködben, a csillogó párában a kertek lustán pihennek s ettől a szendergő lassúságtól érik meg a szőlő, válik az alma habossá, ízesedik meg a dió, a mandula, az őszibarack és a szilva. Arany mézben úszik a fold és a napfény úgy fénylik, mint a sárga olaj. Mikor a nyárvégi esős idő szűnik, az ég kitisztul és az időre jellegzetes lágy nyugati szél megindul, tudom, hogy itt vannak az aranynapok, mindig találok valamilyen módot arra, hacsak kétszer, vagy háromszor huszonnégy órára is, de a hegyekbe menjek, és a kertekben töltsek el annyit, amennyit csak lehet. Nemcsak azért, hogy a szőlőtőkék alá üljek, sorra, lassan végigkóstoljam a fajták elragadó sokaságát. A Muscat Black Hamburg, a tojásdad fekete muskotály, omló mazsolaízével minduntalan visszatérésre csábít. De ott van a Muscat Ottonel, a Mézes Fehér, a Delaware, a Szőlőskertek Királynője is. Közben mandulát rágcsálok, leülök a partra, friss diót hámozok, figyelmesen és gondtalanul. Ezekben a kései, érett napokban még a madarak is megszólalnak. Reggel korán rigót hallok, délután a fülemüle énekel néhány ütemet, mintha sóhajtana, s alig tudom a meghatottságtól könnyemet visszafojtani. Miért? Nem tudom. Reggel tavasz van, délben nyár, este ősz, az akác virágzik, a cinke szól, az erdei pacsirtát egész éjjel hallom a völgyből, olyan ez az idő, mint az egész év összefoglalása, de kimondhatatlan békével és szelíden, mintha bölcs emlékezet képe lenne, s a bőbájos melankóliába feloldaná. Kimegyek a kertek közé, hogy teleigyam magam az érettség illatával, szemem jóllakjon a dús káposzták, répák, érett paradicsomok, paprika, a nehéz tökök és dinnyék csodájával. A gyalogút fölé szilvafa hajlik, két szemet leszedek, a földre hajolok, hogy a lábam mellöl a négylevelő lóherét leszedjem, mintha május vége lenne. De kimegyek azért is, mert a múlandóságnak e bővös napjaiban, inkább, mint a friss áprilisban, a lángoló júliusban, közvetlenül át tudok élni valamit: az élet megdicsőülését. Az az arany, ami az égen és a levegőben ragyog, nem természeti jelenség. A megdicsőülés aurája fénylik az érett fold körül.

Magyar találmányok

Oriah - Öreg indián bölcs szavai

Nem érdekel, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz, s hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával!
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,
hogy bolondnak nézzenek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj!

Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a Holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját, s hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben és hogy a további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.

Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal, - az enyémmel, vagy a tiéddel;
hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis
megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,
vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira.

Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.

Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni
az árulás vádját azért, hogy ne áruld el saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,
ha az nem minden nap szép, és hogy Isten jelenlétéből ered-e az életed.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal;
- az enyémmel, vagy a tiéddel;
és mégis megállni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst Holdnak, hogy : IGEN !!

Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.

Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után, fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a feladataidat.

Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide.

Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában anélkül, hogy visszariadnál.

Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.

Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről, amikor minden egyéb már összeomlott.
Azt akarom tudni,hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal;
és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban.

A hiány

"Ismered azt az érzést, mikor lefekszel, szeretnél aludni, nagyon szeretnél, de az álom sehogy sem jön, a gondolatok kavarognak a fejedben, valami feszültség szorítja össze a gyomrod, egyre idegesebbé válsz, mert minél jobban szeretnél elaludni, annál erősebbé válik a tudat, hogy nem fog menni, csak kínlódás lesz az éjszaka? Fel kellene kelni, csinálni valamit, elfoglalni magad, de valójában tisztában vagy azzal, hogy nem tudná lekötni a figyelmedet semmi, hiába próbálnál meg mondjuk olvasni valamit, a legérdekfeszítőbb regény mondatai is összefolynának a szemeid előtt, mert ott van benned valami, ami minden érzésedet, gondolatodat uralja, rádtelepszik, föl s alá járkál a tudatodban, és minden mást elnyom, ural téged, irányít, hatalmában tart. Ismered ezt az érzést? Mikor csak fekszel az ágyadban, karjaid összekulcsolva a tarkódon, bámulod a plafont, a sötétségben szellemszerű képek vetülnek a retinádra, csönd van, hideg, érzéketlen csönd, nem hallasz semmi mást, csak a saját sóhajaidat, lélegzetedet, ami a időnként megmagyarázhatatlan zihálásba csap át, magad sem tudod mi lehet veled, dühössé válsz magadra, utálod ezt a helyzetet, legszívesebben felkiáltanál, felpattannál, és nekiindulnál a nagyvilágnak, mindegy hova, mindegy, csak menni, el innen, rohanni valahová a távolba, bele az éjszakába, menni, menni, menni. Aztán mégiscsak ott maradsz az ágyadban, erőnek erejével megpróbálsz valami kellemes képet felidézni az agyadban, rá akarod kényszeríteni magad, hogy azt a valamit, ami üvölt benned, azt elűzd, de nem megy, minduntalan visszatér. Csak forgolódsz, egyik oldaladról a másikra, gyűrögeted a párnád, érzed, hogy remeg a kezed, a nyugtalanság önmagát gerjeszti tovább, neked pedig sírni támad kedved, talán egy jó kiadós zokogás kitisztítaná belőled ezt az őrjítő érzést, mely kikészít, felzaklat, tönkretesz. Hiába tudod, hogy meleg van, nyakig be vagy takarózva, mégis fázol, de belülről fázol, valami jeges félelem tölt el, megijedsz önmagadtól, rettegni kezdesz a saját érzéseidtől, és szűkölve könyörögsz magadnak, hogy aludj el már végre. Persze minderre semmi esély, tudod jól, minél jobban akarod, annál távolabb kerülsz tőle. Ismered ezt az érzést? Megpróbálsz mély lélegzeteket venni, kitisztítani a tudatod, eszedbe jut miket hallottál, miket olvastál a relaxációról, mindent megpróbálsz, aztán kínosan kiröhögöd magad: neked még ez sem megy. Analízisbe kezdesz, megpróbálod logikusan végiggondolni, miért is van ez így, mi az, ami történik. Holott lelked mélyén tökéletesen tisztában vagy mindennel, úgy teszel, mintha az igazi ok nem is létezne, keresel valamit, amire ráfoghatod a kínlódásod, amire rázúdíthatod az összes felgyülemlett dühödet. De nincs bűnbak. Nincs. Hiába keresel. Egyre világosabban feltör belőled, az, amit minden erőddel megpróbáltál elnyomni, lemondóan sóhajtasz, és beletörődsz, hogy az igazság felszínre törjön, szétrombolja az önmagadnak építgetett hazugságfalakat, melyek a valóságot voltak hivatottak elfedni. Már minden mindegy alapon beismered magadnak, hogy mi az, ami rabságba ejtette tudatod, ami elborította a lelked. Ismered azt az érzést, mikor rájössz, hogy valaki, vagy valami iszonyúan hiányzik, és nem teljes az életed, mert nem kaphatod meg azt, amire úgy istenigazában vágysz, nem kaphatod meg azt, amitől boldog lehetnél, kis morzsákra futja csak, de ez nem elég, mert a vágy szélviharként tombol benned? Utálod ezt a kicseszett világot, amiért ilyen sorsot juttatod osztályrészül neked, káromlod magadban Istent, s ezért bűntudatod van, mert tudod, ennyit sem érdemelsz, amennyit kaptál, mégis többre vágysz, valami olyasvalamire, ami távol van, elérhetetlen. Elkeseredsz, nem bírnál tükörbe nézni most, mert elborít a szégyen, utálod magad, mert belédhasít, hogy az egész eddigi életed egy pontosan felépített, művészien kimunkált rohadt nagy önámítás. Egy könnycsepp elindul a szemedből, lepereg az arcodon, s mikor megérzed sós ízét, a rettegés olyannyira elborít, hogy nem bírod tovább, felpattansz, kiugrasz ágyadból, szitkozódva elkezded róni a végeláthatatlan köröket a szobádban, csak mégy, közben törni zúzni szeretnél, nekimenni ennek az átkozott szar világnak, megküzdeni vele, harcolni. De nincs esélyed. Tulajdonképpen semmid nincs.

Csak a fájdalom, és a hiány. A hiány.

Az fáj."

Üzenet

Mivel az olvasásnak volt most az évada, – jusson az eszetekbe Závada, – Esterházy Péter és Tandori Dezső, – meg a többi potyaleső, – de mindannyiunknak sok örömet szerző – kortárs magyar szerző. – Hiszen írók nélkül az olvasás bajos – (eszembe jut még Parti Nagy Lajos), – ha ők nem volnának, az olvasók, komálnák, nem komálnák, – kénytelenek volnának olvasni a Románát, – meg a többi rissz-rossz szerelmes füzetet, – ebből az apropóból szól most az üzenet.

De mielőtt még kivenném a szót a számból, – fölteszem a kérdést a jámbor – olvasónak esdvén – itt a költészet és a próza közti mezsgyén, – ami ugyebár a rímes próza, más néven makáma – (mintha az ember aranyat kakálna, – és ami másfelől, mint közismert, nem könnyű dolog, – hiszen olyan, mint repülni gyalog), – szóval fölmerül a kérdés, – hogy az olvasó olvas-e és mikor és hogyan és mért, és – ha ugyan olvas, akkor is mit, – Garaczi Lacit vagy Eörsi Pistit, – és honnan tudja, hogy mit érdemes – olvasni a nyájas, szíves, érdemes – olvasó? – Mit olvasson, ha ő egy kistesó, – ha vénül, – ha szerelmes és a rét gyepén ül, – vagy ha kamaszodik, és tucatszám nőne ki – az arcán őneki – a sok mitesszer meg a csúf kis pattanások? – Ebben a kérdésben adnék szaktanácsot.

Üzenem hát, hogy ki-ki olvasson illőt az alkatához, – ha egyszer úgy határoz, – hogy könyvet kíván a kezébe venni. – Röviden ennyi.

Magyarul: akinek a szíve kőkemény, – annak nem való a költemény, – aki durván harsog, és bömbölve herseg, – az ne olvasson verset, – olvasson inkább prózát, – ha meg akarja őrizni a komoly ember pózát, – sorakozzanak a polcán a vaskos regények – szegénynek, – amíg a szem ellát, – vagy olvasson novellát.

Ezen belül, aki nem ragad bele a sárba itt alant, – akinél jelentkezik a kaland, – mint hiány, – aki a lelke mélyén indián, – és aki szerint az anyjukat – azoknak, akiknek fáj a vadnyugat, – az jobban teszi, ha Coopert és Karl Mayt – meg más hasonló regényeket fal majd. – Aki Prousttól – prüszköl, – és irtózik Joyce-tól, – annak gondolom, jobban fekszik Tolsztoj, – viszont akinek az olvasás csak afféle ebéd utáni ejtőzés, – az olvasson Rejtőt, és – ha még nem olvasta a Svejket – (ami elég sokat sejtet), – akkor ajánlom neki Hasekot, – ne sokat – habozzon, – lapozzon – bele, – de ha elégedetlen vele, – és ha nem jön be neki Wodehouse, – mert amilyet ő ír, olyat tud száz, – leküzdeni a lélek undorát – olvasson egy kis Kunderát.

De ne olvassatok ti prózát, – mimózák! – És ne olvassatok prózát, ti kábák, – akiknek a lábát – az élet – kemény bakancsa nyomja, mert szűk a méret, – és fölsértik apró kavicsok; – olvassatok ti Babitsot!

Hiszen azok az ászok, akik a lírát – írják, – és akinek alkotóterülete a próza, – az a tehetségét nyilvánvalóan elaprózza, – szóval sok-sok verseskönyvet vegyetek, – húzzák le a súlyos verseskötetek – a kabátzsebeket, retikülöket, tasókat, – ezt üzenem a nyájas olvasóknak.

Forrás: erdély.ma - Kultúra

Az Apple-vezér megrendítő üzenete a fiatalokhoz

Szerencsés vagyok, mert már korán megtaláltam, azt, amit szeretek. Wozzal együtt szüleim garázsában kezdtük az Apple-t, amikor még csak húszéves voltam. Keményen dolgoztunk, és tíz évvel később egy kétmilliárdos, négyezer alkalmazottat foglalkoztató vállalat lettünk. Harmincéves voltam, amikor kibocsátottuk legjobb termékünket, a Macintosht. Aztán hirtelen elbocsátottak. Hogyan rúghatnak ki onnan, amit te alapítottál? Ahogy az Apple nőtt, felvettünk egy tehetségesnek tartott vezetőt azzal a céllal, hogy együtt eligazgatjuk a céget. Az első időkben minden jól ment, azután komoly összetűzéseink lettek a jövő irányvonaláról. Az igazgatótanács mellé állt, engem kirúgtak. Harmincéves voltam, és ami addigi felnőtt életemet jelentette, hirtelen eltűnt. Lesújtó volt.

Hónapokig nem tudtam, mit kezdjek magammal. Úgy éreztem, cserbenhagytam az előző vállalkozó nemzedéket. Átadták nekem a stafétabotot, én pedig elejtettem. Már arra is gondoltam, hogy otthagyom a Szilícium-völgyet. De valami lassan tisztázódott bennem, még mindig szeretem, amit csinálok. Elhatároztam, hogy mindent újra kezdek.

Akkoriban nem úgy láttam, de ma már igen, hogy az Apple-ből való kirúgás a legjobb dolog volt, ami valaha történt velem. A siker terhét felváltotta a kezdés könnyedsége. Felszabadultnak éreztem magam, és életem legtermékenyebb alkotói korszakába léptem.

A következő öt évben megalapítottam a NeXT nevű vállalatot, a Pixar nevű másik céget, és találkoztam egy csodálatos nővel, aki később a feleségem lett. A Pixarral elkészítettük az első komputertervezte animációs filmet, a Toy Storyt. Egy különös fordulat után a NeXT-et megvásárolta az Apple.

Biztos vagyok abban, hogy mindez nem történt volna meg, ha nem bocsátanak el az Apple-től. Szörnyű keserű pirula volt, de a betegnek kell az orvosság. Az élet néha letaglóz, de soha nem szabad feladni hitünket. Meg kell találnotok azt, amit szerettek a munkában. Munkátok életetek jelentős része, csak akkor lehettek elégedettek, ha hisztek abban, hogy nagyszerűen dolgoztok.

JÁTÉK

"Az emberek játszanak a szavakkal. Úgy éppen, mint a gyermekek a játékkockákkal. Csakhogy a szavak veszedelmesebbek, mint a játékkockák. Nem lehet összeszedni őket, és elrakni a ládába, ha rosszul sikerült a játék. A szavak örökre ott maradnak, ahová az első pillanatok hangulatában helyeztük őket. Láthatatlanok és megfoghatatlanok, és ezért nem lehet kijavítani a hibát, amit elkövettünk velük. Az emberek hihetetlenül könnyelműen játszanak a szavakkal."

Szeptember elején

A hosszú, néma mozdulatlan ősz
Aranyköpenybe fekszik nyári, dús
játékai közt, megvert Dárius,
és nem reméli már, hogy újra győz.

Köröskörül bíbor gyümölcse ég,
s nem várja, hogy kedvét töltse még,
a csönd, a szél, a fázó-zöldes ég
fülébe súg, elég volt már, elég,
s ő bólogat, mert tudja-tudja rég,
hogy ez az élet, a kezdet a vég.

Nekem se fáj, hogy mindent, ami szép,
el kell veszítenem. A bölcsesség
nehéz aranymezébe öltözöm,
s minden szavam mosolygás és közöny.

Emlékezés

"Emlékezz mindenre, aminek örültél, ami jó volt, emlékezz arra, amit érted tettek, a nehéz órákra, amelyek szerencsésen elmúltak, és azokra, akik segítettek abban, hogy elmúljanak. Emlékezz arra, hogy segíteni kell azokon, akik rászorulnak. Emlékezz arra, hogy önzetlen légy, fáradhatatlan, becsületes, igazmondó és önfeláldozó. Felejtsd el, ha félsz! Felejtsd el, ha gonosz indulataid vannak! Emlékezz arra, hogy mi a jó, és sose felejtsd el, hogy csak jót szabad tenned, ártanod soha."

Nyári hangulat

Felvágom a reggelt s
a porcelánra ejtem,
Egy szelet neked, s nekem.
Morzsáit a kertben könnyen, elevenen
a nyár hangja röppenti szét.
Kis teát kortyolva
a napfényt elmajszolva
szemem a tájon pihen.
Frissen ébredezve áfonyám
és mézem citromos kelyhembe
cseppentem el.
Tésztafoszlányokkal elkevert
illatok napfényt csavarnak
reggeli kétszersültemre.
Minden szelet élmény,
s mozdulatlan karéj
tányéromon egy eltűnt
reggelemen mereng.

A dolgok értéke

Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy rongybábu vagyok csupán, és egy darabka élettel ajándékozna meg, lehet, hogy nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de biztosan megfontolnék mindent, amit kimondok. A dolgok értékét nem abban látnám, amit érnek, hanem abban, amit jelentenek. Keveset aludnék, többet álmodnék: megértettem, hogy ha csak egy percre is lehunyjuk szemünket, hatvan másodpercnyi fényt veszítünk el örökre.

Augusztusi hullócsillagok

„Egyszer egy filozófus azt kérdezte tőlem: “azért vagyunk emberek, mert a csillagokat bámuljuk, vagy azért bámuljuk a csillagokat, mert emberek vagyunk? Vajon a csillagok visszanéznek ránk?”- hangzik a költői kérdés a Csillagpor című film bevezetőjében. A felhőtlen nyári éjszakákon felbukkanó hullócsillagot mindenki csodálattal figyeli: amint szikrázva végigszánt a horizonton, megszűnik körülöttünk a világ, sétáljunk bár magányosan, barátokkal, vagy andalogjunk szerelmünkkel kézenfogva, egyszerre szakad fel belőlünk a kiáltás a szemet kápráztató jelenség láttán: „Kívánjunk valamit..!”

Augusztus 12 -én lesz látható a legtöbb hullócsillag. A Perseida meteorraj a törmelékfelhő Földdel való találkozásakor jelentkezik, amikor az apró porszemek bolygónk légkörébe csapódnak. A fogyó Hold némileg akadályozza a megfigyeléseket, azonban mindenképpen érdemes az előző, illetve következő 1-2 éjszakán is kémlelni az eget, hiszen a raj akár 100 meteort is adhat óránként, illetve szinte egész augusztusban jó esély van Perseida-meteorok megfigyelésére.

Álom és valóság
A hullócsillag csodája csupán néhány pillanatig tart, ragyogása mégis az égboltra szegezi az emberi tekinteteket. Kislányként mindig félelemmel vegyes izgalommal néztem fel az augusztusi, sötét égboltra nagyszüleim falusi udvarán, és sosem mertem egyedül maradni a csillagokkal teleszórt végtelen tetővel a fejem fölött, mert tartottam a váratlanul fejemre potyogó csillagoktól. Akkoriban még nem sejtettem, hogy a fejem fölött cikázó, mesebelinek tűnő pöttyök valójában a világűrből érkező törmelékek, melyek a föld légkörébe érve egyszerűen elégnek.

Nehezen tudtam volna e földöntúli tüneményt egyszerű űrbéli szeméttel azonosítani, inkább tündérnek vagy égi jelnek képzeltem, mely feljogosít legmerészebb álmaim beteljesítésére, ha láttán kívánok valamit. Nem mintha így felnőttként kevésbé hinnék a kívánság-mítoszban, mégis gyarapodtak csillagászati ismereteim: már tudom, hogy az űrtörmelék neve meteor, a „csapatot” pedig, melynek kíséretében augusztus közepén évről évre a Föld közelébe érkezik, Perseidáknak hívják.

Hiedelmek, babonák
Hullócsillag röptét elkapni mindig szívdobogtató pillanat, egy csöppet mintha kiszakadnánk e világi létünkből: amint fénye végigszánt a horizonton, megérint a végtelenség érzése, hogy létezik valami nálunk sokkal hatalmasabb Erő, ami távolról idevarázsolja azt a futó lidércfényt.

Ebben hittek őseink is, amikor először kutatták az ég titkait, és figyeltek fel az ég eme rejtélyes vándoraira. Akárcsak a gyerekek, ők is földöntúli erőket tulajdonítottak a hullócsillagoknak, általában a túlvilággal hozták kapcsolatba őket. A török-iszlám hiedelemvilágban a hullócsillag minden esetben 40 napon belül bekövetkező halálesetre utal. Ám hogy még izgalmasabb legyen a jövendölés, nem volt mindegy náluk a hullócsillag erőssége sem: míg a nagyobb fény szerencsés, jószívű ember, addig a gyenge, pislákoló fény gyenge akaratú személy halálát jósolja. Hullócsillag jelezheti nagy reménységű ember vagy világrengető esemény bekövetkeztét is, ahogy a keresztény kultúrkörben Krisztus születésének karácsonyi jelképe is hullócsillag. A születés-halál motívuma ugyanúgy megtalálható a pogány mítoszokban is, ahol az emberek sorsáért felelős párka, Werpeja, minden ember életének fonalát egy csillaghoz köti, mely zsineg, ha elszakad, az ember halálával magával rántja csillagát is, ezt látjuk mi égi színpadon. A magyar népi hagyományban nemcsak halálesetet jósol a csillaghullás, hanem fiatal lányok ártatlanságának elvesztését, ahogy ezt érzékletesen Arany János is megírta Tengerihántás című balladájában:

Hova jár, mint kósza lélek,

Ha alusznak más cselédek

Soha mennyi csillag hull ma..!

Öröm és bánat
Skandináv hitregék tréfásan az isteni rend elől megszökő, égen kóborló csillagocskának tartják a hullócsillagot, és ez szolgálhatott alapul későbbi emberi alakot öltő hullócsillag-történeteknek. Egyik nagy sikerű alkotás Matthew Vaughn már fentebb említett Csillagpor című filmje, melyben Claire Danes alakítja az ezüstruhás, égből pottyant csillaglányt, aki belekóstol az emberi élet örömébe-bánatába.

Valahogy így képzeltem én is réges-rég a hullócsillagot, amikor a verandalépcsőn ültem kitekert nyakkal, és lajstromba vettem a kívánságaimat még az égi tünemény megpillantása előtt. Ugyanis a közismert babona szerint, ha hullócsillagot látunk, gyorsan kívánni kell valamit, de kívánságunk titkát a beteljesedésig meg kell őrizni. A legjobb, ha egy csillagfényű, augusztusi este erejéig elfeledkezünk a napi gondokról, és a nagyváros zaját hátrahagyva kifekszünk a szabadba csillaglesre. Nincs pihentetőbb, mint néhány órára elmerülni álmainkban és átgondolni mindazt, amit igazán szeretnénk. A Csillagpor főhőse, Tristan útra kel, hogy elhozza szerelmének a hullócsillagot. Nekünk talán nem is kell idáig menni: elég, ha tudjuk, mit kívánjunk, ha a csillag elcikázik a szemünk előtt. Nemcsak a fénye repít távoli, ismeretlen világokba, de szívünk vágyát is közelebb hozhatja.

NEMES NAGY ÁGNES: A formátlan


A formátlan, a véghetetlen.
Belepusztulok, míg mondatomat
a végtelenből elrekesztem.
Homokkal egy vödörnyi óceánt
kerítek el a semmi ellen.
Ez a viszonylagos öröklét
ép ésszel elviselhetetlen.

CARPE DIEM !

Egy porszem világot jelent,
S egy szál vadvirág az eget,
Fogd föl tenyeredben a végtelent,
S egy percben élj évezredet.

Őseink pontosan tudták, hogyan építkezzenek. A magyar térrendezés csodálatosan következetes és egységes rendszert alkot, amely évezredeken keresztül "bevált" a magyarság körében. Ha valaki más nép hagyományrendszerét kezdi alkalmazni, annak meg kell ismernie teljes mélységében ahhoz, hogy valóban működjön.

Az ősmagyarok legfontosabb, szent égtája a kelet volt, színe a fehér, állata a ló. A feng shuit hirdető kínaiaknál a kelet csak a második legfontosabb irány, színük a zöld, állatuk a sárkány. A fehér szín a kínaiaknál a nyugati irányt jelöli, a ló pedig a dél állata. Amennyiben tehát egy magyar térben a fehér színt a nyugati oldal erejének megerősítésére akarja használni valaki, azzal káoszt okoz, mert nálunk évezredek óta a fehér keleti erőt jelöl. Nem beszélve a sárkányról, mely negatív alakja a magyar népmeséknek.

Az égtájaknak minden népnél fontos szerepük, jelentőségük van.
A magyar elnevezések sok mindent elárulnak:
KELET - az ébredést, a megújulást, a feltámadást, jelenti. Keletkezik igénk szintén valami új létrejöttét, megteremtődését mutatja.
DÉL - az éltető energia, feltöltő erő
NYUGAT - a megnyugvásra, pihenésre utal. Energiája összehúz, összetart, körülölel, biztonságot ad.
ÉSZAK - az éjszakával, a sötétséggel, mozdulatlansággal kapcsolatos.

A legtöbb régi kultúrában a ház a Világegyetem kicsinyített mása volt,amelyet az adott hitrendszernek megfelelően tájoltak.
A magyar parasztház formája általában egy hosszú téglalap volt, amely a rövidebbik végével az utcafrontra nézett, és az utcafront felé a tetőt egy ágasfa tartotta. Ezt az ágasfát Boldogasszony fájának nevezték, és a házat, amikor lehetett, keletre tájolták. (A Boldogasszony a magyar hitvilágban az Istenanya, kit a népmesék Tündér Ilonaként őriztek meg, így ez az ágasfa más néven Tündér Ilona fája. A házat hosszában mestergerenda osztja, amelynek faragása a Tejutat jelképezi. A Tejút a népi csillagászat nyelvén Tündérek útja vagy Hadak útja, Lelkek útja, a végénél fekvő Szíriusz csillag pedig a Tündérfő.

Ha a ház szerkezetét lefordítjuk a csillagok nyelvére, akkor a mestergerenda jelképezi a Tejutat, a Mestergerenda végénél lévő Boldogasszonyfája pedig nem más, mint a Tündérfő csillag, vagy az Istenanya lakhelye (ez a Szíriusz, amely évente egyszer, július 23-án együtt kel a Nappal, vagyis ilyenkor "Napba öltözik".) Őseink ezt a csillagtérképet emlékeztetőként beépítették a házaikba, elmondták a meséikben, ráhímezték a ruháikra, abroszaikra, ágyneműjükre.

Az evolúció felőlem elmehet a pokolba. Hatalmas tévedés vagyunk. Egyetlen évszázadnyi közlekedési őrjöngéssel halálos sebet ejtettünk ezen a kedves, életadó bolygón - az egyetlenen az egész Tejúton. A kormány hadat visel a drogok ellen, nem igaz? Akkor menjen neki a kőolajnak is. Beszéljen arról, milyen káros a kőolaj bódulata! Ez aztán a káros bódulat! Ha tankolunk egy keveset az autónkba, akár száz mérföldet is megtehetünk óránként, elüthetjük a szomszéd kutyáját, és cafatokra téphetjük a légkört. Hé, amíg nem lehetünk mások, mint Homo sapiensek, addig mit ugrálunk? Francba az egész szarsággal. Van valakinek egy atombombája? Kinek nincs manapság atombombája?

Megtörtént dolgokat semmi esetre sem lehet letagadni. Ezeket ki lehet nyomozni, kínzással ki lehet csikarni az emberből. De ha a cél nem az életben maradás, hanem hogy ember maradj, végül is mit számít az ilyesmi? Az érzéseidet nem változtathatják meg. Hiszen magad sem tudod megváltoztatni őket, még ha akarnád is. A legapróbb részletekig felfedhetnek mindent, amit tettél, mondtál vagy gondoltál; a szíved belseje azonban, amelynek működése még önmagad számára is rejtély, bevehetetlen.