A lázadás korában születtünk. Mindenünket neki szenteltük, lelkesedtünk, kockára tettük az életünket és a fiatalságunkat, és most egyszer csak megtorpanunk: a kezdeti lelkesedés átadja a helyét a valódi kihívásoknak: a fáradtságnak, az unalomnak, a saját képességeinkben való kételkedésnek. Kénytelenek vagyunk szembenézni a magánnyal, az ismeretlennel, a váratlan meglepetésekkel, és amikor már sokadszorra esünk el úgy, hogy senki nem segít fölkelni, föltesszük magunkban a kérdést, hogy valóban megéri-e ennyit szenvedni. (...) Megéri folytatni. És folytatni fogjuk, akkor is, ha tudjuk, hogy a lelkünk, bár örökkévaló, ebben a pillanatban az idő hálójának foglya, a maga lehetőségeivel és korlátaival.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
nice blog. hugs
Bello! Grazie!
Danke, für Deinen Blog-Kommentar bei mir.
Leider verstehe ich kein Ungarisch und sicher gibt die Übersetzung nicht genau wieder, was Du in Deinem Text ausdrücken wolltest.
Bild und Text sind in stimmungsvoller Verbindung.
Liebe Grüße, Gisela
Megjegyzés küldése