Kosztolányi Dezső : Pünkösd

Lángszárnyakon röpül felénk a nyár,

az éj meleg s már perzselő a reggel,

bolygunk az éjbe álmodó szemekkel,

s ritkán találunk bűvös árnyra már.

Az ég fakó, az éjjel is rövid,

alig bújik el a nap egy bokorba,

aztán ragyogva, új erőbe forrva

kiszáll az égre lánguszályt röpít.

A róna várja a hűsfényű holdat,

leng a kalász, vérszínű rózsa lángol,

leszáll a boldogság a másvilágból.

A néma csillagok reánk hajolnak,

és álmodó, fáradt fejünk körül

színes, aranyló lepkeraj örül.